2013. március 5., kedd

A boszorkányok elveszett könyve - A Discovery of Witches

A másik karácsonyi féltégla is kiolvasva! 700 oldalas szösszenet, már meg se kottyan, bár még egy ideig bajosan veszek kezembe bármit, ami nehezebb, mint a tévé távirányítója...
Nem tudom, mikor ültettem el a bogarat a családom fülében, hogy én ennyire fantasy-, misztikum- vagy rejtély-megszállott volnék, de szinte csak ilyen témájú könyvekkel ajándékoznak meg a jeles ünnepnapokon (már előre rettegek április 18.-a! - anyu, légyszi ne könyvet, hanem a beígért, horgolt telefontokot...oké?)
De ha már egyszer itt vannak a kezem ügyében, mégsem hagyhatom őket beporosodni vagy megsárgulni, mert ha megkérdezik, hogy: Hogy tetszett a könyv?, szégyellném azt felelni, hogy: Még nem olvastam el! Na, ez is rám vall.
A szerző ezúttal nő: Deborah Harkness. Bár ebből még nem szokott rögtön az következni, hogy a történet romantikus és túlságosan érzelgős hangvételű, itt mégis ez a helyzet áll fenn, mármint inkább csak az előbbi. A főszereplő páros természetesen nem egy hétköznapi pár. Hogy is lehetne az, ha a nő boszi, a férfi pedig...nem fogjátok kitalálni, egy VÁMPÍR!!! (Puff neki, ez aztán a leleményes könyvhalászat!)

Főhősnőnk, Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek hitt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató  kéziratra.
Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények - azaz a nem-emberek - sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra.
A szereplők ezúttal nem hormonoktól túlfűtött tinédzserek, mert az írónő jobbnak látta, ha a 30-as korosztály berkeiben keresni a kulcsfiguráit. Bár a vámpír úr csak látszólag néz ki annyinak, valójában kb. 1500 éve koptatja már e földet. Ő Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát.
Közben persze, hogy az olvasó ne unja halálra magát a sok tudományos okfejtés olvasása közben - az írónőnek hála - a két szereplő között lassan kibontakozik a szerelem is, mely azóta vert gyökeret, hogy Diana szó szerint a férfi karjaiba zuhant a könyvtár lépcsőjéről. Így már nem csak azért kellett izgulni, hogy a boszi túlélje az esetleges támadásokat, melyekre minden irányból számíthatott, hanem azon is, hogy a szerelmük beteljesedjen.
A végén már nem is számoltam, hogy a boszinak vajon hány új rejtett képessége jön még elő, csak sodródtam az árral és hipp-hopp azon kaptam magam, hogy már az utolsó lapért nyúlok. Vámpírsebességgel olvastam el ezt a könyvet és van egy olyan érzésem, hogy nem utoljára tartottam a kezeimben. Valóban egy élmény volt ez a könyv. Hogy úgy mondjam: VARÁZSLATOS.
Azt hiszem hamarosan le kell csapnom a trilógia második kötetére is, ami Az éjszaka sötétje (Shadow of Night) címet viseli, hogy megtudjam, hogyan sikerült az időutazás magára hagyott hőseimnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...